Zenés Csapatépítő Tréning

Zenés csapatépítő program (A zene körbeölel, feltölt és boldoggá tesz)
 
 
 

Minden zenekar egy kis közösség, és ugyanakkor minden közösség egy kis vagy akár nagy zenekar. 
Az a megnevezés sem véletlen, hogy együttes. Tulajdonképpen úgy is mondhatnánk, hogy együtt-test, hiszen minden szempontból, és a velejéig ható együttműködést rejt magában ez a kifejezés. Így ennek megfelelően a csapatépítés helyett akár nyugodtan beszélhetnénk közösségépítésről, hiszen minden, ami keresztül áramlik rajtunk hatását kifejti embertársainkra, tehát közösségünkre
Közös nyelvet beszélni nehéz, de megtalálni az embertársainkhoz vezető utat talán még annál is nehezebb. Gyakran előfordul, hogy nem tudunk mibe kapaszkodni vagy mire támaszkodni, amikor konfliktus vagy probléma megoldó helyzetbe kerülünk. A művészetek, és talán leginkább a zene művészete képes azonban hidat alkotni az ilyen helyzet-jelenségek során ember és ember között.  
A kreatív és személyre szabott zenés közösség-, illetve csapatépítés egyik legfontosabb szikrája az egyén önmagának megtalálása a közösség ritmikus életében. Minél inkább képesek vagyunk engedni a zene kifejeződésének ritmusba, dallamba és harmóniába ágyazott hatását saját magunkra, úgy annál inkább válhatunk kiegyensúlyozott tagjává választott közösségünknek


A programról:
Minden együttmozgás jellege megmutatkozik saját működésünk légzés-mechanizmusában. Egészen egyszerűen a ki- és belégzés ritmikus váltakozásában. A kilégzésnek is, és a belégzésnek is megvan a saját fontossága életünkben. 
Az egymásra hangolódás minősége megmutatkozik saját légzés működésünk kiegyensúlyozottságában. 

Ez a kiegyensúlyozottság segíthet rátalálni egy olyan belső tempóra, amely utat mutathat embertársainkhoz. 
Ezen az úton haladva a zene művészi megnyilvánulásának ritmikus lüktetése segíthet az együtt-lüktetés közösségteremtő hatásának megtalálásában. 

A ki- és belégzés jelenség ritmikus váltakozásának hatásával élve építkezik a program a személyre szabott, tehát emberközpontú pedagógiai szemlélet alkalmazásával. Az egymásra épülő zenei tematikus játék-feladatok mindenkit megszólítanak, és nem kívánnak zenei előtanulmányokat a résztvevőktől. 

A zenében leggyakrabban előforduló érzékek működésének bemutatását játékosan humoros gyakorlatok varázsolják érthetőbbé, így emelve és támogatva mindenki önbizalmát és bátorságát jutunk egyre közelebb az egységes csapat megteremtéséhez.  

A ritmusok, ritmikák, dallamok és harmóniák megismerése és megértése sajátos és egyedi pedagógiai módszerek segítségével történik.

A zenei témakörök művészi színvonalú bemutatása törekszik hidat alkotni a résztvevő, és a programot vezető személyek között az egymásra hangolódás folyamatos figyelembevételével.

Az emberi beszéd, mint hangkeltés forma könnyedén képes megmutatni a ritmus és hang egymáshoz fűződő kapcsolatát, így ennek a felismerésnek köszönhetően képessé válhatunk a személyiség központú játék-helyzetek során a zene gyengéden és dinamikusan sodródó lüktetéséből adódó egymásra hangolódásra.
Az irányított dalszövegírás gondolati szintre emeli az ezidáig rendkívül gyakorlati, tehát sok mozgásra, illetve ki- és belégzésre épülő programot.

A közösség, vagy csapat építés talán legizgalmasabb fázisa a résztvevők által közösen alkotott dalszöveg megírásának megzenésítése, amely igazi betekintést nyújt a zeneszerzés alkotóműhely működésének izgalmas világába.

A komplett dal megszületését követően a dal közös megtanulásának, eljátszásának, majd rögzítésének izgalmas mozzanatai formálják együttes közösséggé a csapatot. 



A program vezető-alkotója:

Józsa Tamás: zenész, zeneszerző, gitár- és zenetanár, filozófus és szülő (www.jozsatamas.hu


Mindnyájan a hangok világában élünk. Hangok és ritmusok vesznek körül bennünket, és a természet ritmikus-ciklikussága lénységünk kiegyensúlyozott működésének meghatározója. 
A természet elementáris erővel "mesél" szépségről, harmóniáról, nyugalomról, feltöltődésről, megérkezésről, a pillanat megéléséről és nem utolsó sorban önmagunk megtalálásának lehetőségéről, az útról, amelyen sokszor a hangok vezetnek bennünket. 
A zene képes közel vinni egész valónkat a természethez, hiszen minden hang egy belső sugallat vagy egy akarati megnyilvánulás hatására születik. Függetlenül attól, hogy a természet ereje vagy az emberi szándék-akart működik mögötte. 
A zene alapjaiban megmutatkozik légzésünk ciklikusságában, szívdobogásunk lüktetésében, érverésünk dinamikájában, lépteink dobogásában, beszédünk mechanizmusában, és tulajdonképpen a végtelenségig sorolhatnánk a végeláthatatlan hangkeltés-lehetőségek kimeríthetetlen tárházát. Hiszen a zene ott van mindannyiunkban, és pont ezért fontos felismernünk a tényt, hogy a zene mindannyiunké. 
Mindenki számára adott a lehetőség, hogy megtalálhassa "saját hangját vagy akár hangszerét" a zenében, legyen az ritmus-, dallam- vagy harmónia-kifejeződés. 
A zene képes "utat", illetve "hidat" építeni ember és ember között, mert a zene valódi ereje a gondviselés igaz szándékában születik. Az igaz szándék felismerése megmutatkozik az alázatos hozzáállásban, tehát azokban a pillanatokban, amikor érezzük, hogy a zene átáramlik testünkön, és megérinti egész lénységünk mivoltát. Ezek a pillanatok az együttzenélés közös szívdobbanásai. 
Minden közösségépítés és pedagógiai megnyilvánulás során a saját magam által kidolgozott személyre szabottan egyedi nevelő-pedagógiai módszer alapján keresem ezeket a pillanatokat a zene lüktető nyelvezetén keresztül.


Legutóbbi munkánkról:
Íme néhány varázslatos pillanat-kép a legutóbbi munkánkról - a teljesség igénye nélkül -, amelyek a Hire-One Személyzeti Tanácsadó Kft zenés csapatépítő programja alkalmából készültek: 


















Jelentkezés:
+36/20 564-9299

Üdvözlettel:

Józsa Tamás